Don Bosco

Bosco János 1815. augusztus 16-án született egy parasztcsaládban, a Torino közelében lévő Becchi tanyán. Édesapja, Bosco Ferenc a gyermek két éves korában meghalt, így édesanyjának, Occhiena Margitnak egyedül kellett felnevelnie két testvérével együtt. Margit bölcs nevelő, kitartásának és határokat nem ismerő hitének segítségével mélyen vallásos légkört alakított ki családjukban. János már kicsi korától kezdve pap szeretett volna lenni.

Az idős Calosso atya indította el a papi tanulmányok útján, amelyekért nagy erőfeszítéseket tett, míg végül is el kellett hagynia a családi házat, mert szembe került Antal testvérével, aki azt akarta, hogy János inkább a földeken dolgozzon. Diákként Chieriben létrehozta a "Vidámság Társaságát", amelybe összegyűjtötte a városka fiataljait. Később itt járt szemináriumba is, és 1841. júniusában pappá szentelték.

Don Bosco elkezdte maga köré gyűjteni az első nincstelen gyermekeket, és megszervezte a vasárnapi oratóriumot, az első időkben mindig máshol, később azonban állandó helyre találtak Valdoccóban. Elkezdett szállást is adni az otthontalan árváknak, megtanította őket egy szakmára, és arra, hogy szeressék az Urat. Együtt énekelt, játszott és imádkozott velük. Az első gyermekekből lettek később az első munkatársai is. Így fejlődött ki híres nevelési módszere, amit "megelőző módszernek" hívunk. Ahogyan Don Bosco maga vallotta:

"Legyetek a gyermekekkel, előzzétek meg a bűnt ésszel, hittel és szeretettel. Legyetek szentek, és szentek nevelői. Vegyék észre a gyermekeink, hogy szeretjük őket!"

Idővel az első munkatársakból IX. Piusz pápa segítségének köszönhetően létrejön egy szerzetes társaság, melynek célja a fiatalok megmentése, küzdve a szegénység minden fajtája ellen. Mottójuk a következő:

"Lelkeket adj nekem (Uram), minden mást vegyél el."

Don Bosco 72 éves korában, a munkától kimerülve halt meg 1888. január 31 -én. Boldoggá avatják 1929-ben, 1934-ben pedig szentté. Ma már a Szalézi Család az egész világon jelen van. II. János Pál pápa Don Boscót halálának századik évfordulóján a "fiatalság Atyjának és Tanítójának" nevezte.

(Forrás: szaleziak.hu)


Sándor Dorottya, 2023. 11. 21.